Tudtad? Csak 30 percre vagy a tökéletes rendtől a szekrényedben!

Blog + Tippek

Ha valamit meg kell tenned, a legjobb, ha kijelölsz rá egy konkrét időpontot és időtartamot, így aztán nehezebb lesz eltolni. A takarítás és rendrakás ráadásul pont úgy van az idővel, mint a gázok a térrel: kitölti, ami rendelkezésére áll. A konkrét feladatra szánd rá a konkrét időt, indítsd el a stoppert és koncentrálj a küldetésre!

Jelen esetben egy szekrény rendberakására.

Állítsd be a konyhai órát vagy akár a telefonodon az időzítőt 30 percre és ess neki a kiszemelt rendetlen szekrénynek. Nem muszáj, hogy a legkáoszosabb legyen, az sem feltétlen fontos, hogy mindennap használt. Bármilyen szekrény, ami profitálhat félóra törődésből, megteszi. Készítsd elő a porszívót, egy szemetest és egy dobozt, amibe selejtezel. Óra indul!

Ha letelt a 30 perc, kapcsold ki a porszívót és pakolj el. Tegyél vissza mindent a szekrénybe, amit csak a takarítás miatt vettél ki, a selejtezett cuccokat rakd a dobozba, a szemetet a zsákba, majd csukd be a rendezett szekrény ajtaját. Ha úgy érzed, nem vagy készen, gondold végig, minek kell még megtörténnie, hogy a szekrény igazán jó állapotba kerüljön és mennyi idő kell még, hogy a munka kész legyen. Egy másik napon, mert mára ennyi volt!

Amikor beleveted magad a harmincperces szekrényoffenzívába, ne foglalkozz azzal, hogy esetleg nem leszel készen ennyi idő alatt. Csak semmi aggodalmaskodás! Fegyverkezz föl a porszívóddal, a zsákoddal, a dobozoddal és állj neki a takarításnak. Dolgozz gyorsan és alaposan, koncentrálj a feladatra: meg fogsz lepődni, milyen messzire jutsz, mennyi mindent meg tudsz csinálni és milyen komoly eredménye van a munkának. Minden kiegyenesítés, hajtogatás, portalanítás, súrolás számít!

A félórás munka végén saját magadon tapasztalod meg annak előnyeit, ha erőfeszítéseidet egyetlen dologra összpontosítod. Egy kis területen hatalmas munkát vittél véghez csupán 30 perc alatt! Ha pedig egy sokkal nagyobb feladatnak kell nekiállnod, ez a módszer ugyanúgy működik: szabdald fel és csináld meg több nekifutásban, apránként. Egy kis erőfeszítés is segíteni fog, hogy lakásod tisztább, szervezettebb és rendezettebb hely legyen.

Igazi otthon.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás